Lassan kezdődik a síszezon. Nyugati szomszédunknál kicsit jobban kell figyelni, mint valaha. A rend éber őrei sokszor vannak kint az út szélén, és pisztoly formájú sebességmérő eszközt használnak. Ezt nagyon nehéz kiszúrni. Civil autó, és az úriember is úgy ül a kocsiban, hogy a lehető legkevesebb látszódjon belőle. Természetesen jólláthatósági mellény nélkül.
Nem csak civil autókba bújnak el, előfordulhatnak hídpillér, fa, és bármilyen tereptárgy mögött.

Fix traffipax
Ez a poszt, több, mint 4 éves. Friss infókért látogass el az europa.eu oldalára.
Idén üzembe helyezték a vadiúj fejlesztésű traffijaikat is.
Ezek a kamerák gyakorlatilag zéró toleranciával működnek: 100 km/h-s sebességhatár alatt már 3 km/h-s túllépésnél rögzíthetnek, 100-as tempó felett pedig 3 százalék a tűréshatáruk. Az annyit jelent, hogy 130-as tempó határnál 133.9 Km/h. Lássuk be, ez a nullával egyenlő. Szerencse a rosszban, hogy egyelőre ugyanoda telepítették őket, ahol a régiek voltak.

Átlagsebesség mérés
Egy-két helyen átlagsebesség mérés is van. Az olaszokkal ellentétben szerencsére csak pár helyen. Leginkább útfelújításoknál alkalmazzák ezeket az átlagsebesség mérő mobileszközöket.
Van jó hír is
Kísérleti jelleggel az A2 autópálya 2 szakaszán is megemelték a sebességhatárokat 140-re.

Jól látszik, nem rövid szakaszok ezek. Az itt mért adatok értékelése után döntenek a többi szakasz sebességhatáráról. Figyelembe veszik a balesetek mellett a környezetre való hatást, a zajszint emelkedést. A kísérlet tervek szerint 1 évig tart.
Sajnos az utánfutók sebesség limitjét nem emelték. Mi balesetveszélyesnek tartjuk ezt a hatalmas sebesség különbséget. Ha a szimpla autósok mehetnek 140-et, mi, akik trélerrel 80km/h sebességgel közlekedhetnek, nem kis veszélyben vagyunk. Természetesen örülünk a 140-nek, de a mi tempó határunkat is megemelhetnék 90, vagy 100 km/h-ra.
Természetesen azt javasoljuk, hogy csak odafigyelve, a Kresz szabályainak megfelelően közlekedjetek csak! Szükség esetén pedig hívjátok Blackjoe autómentő szolgáltatását Ausztriában is, éjjel-nappal.